06-30-950-0038

A Siker Íze 5

0000-00-00

 

 

KÓSA ERIKA

A Kósa Erika Akadémia alapítója, az egyik leggazdagabb üzletasszony
Életkor:
53 év
Küldetése:
Értéket tudjon adni magából, tapasztalataiból másoknak
 

 

 

A siker egyszerre ünnep, öröm, eredmény, teljesítmény

– Kósa Erika üzletember, az érzelmi intelligencia nagykövete

Szenvedélye a családja és a főzés. Érzelmeit nyíltan vállalja, sőt folyamatosan az érzelmek fontosságát hangsúlyozza. Magáról úgy tartja, a szenvedélyesség jellemzi leginkább. Kósa Erikából valóban lelkesedés és tűz árad, ám üzleti sikereit nem csak ennek köszönheti.

Az ország leggazdagabb üzletasszonya. Karriertörténete inspiráló és tanulságos: pedagógusként végzett, és 8 éven keresztül óvónőként dolgozott vidéken, megtapasztalva a szociális különbségek minden lépcsőjét. Ringatott még alvó kisgyereket hajnali 6-kor, akit a három műszakban dolgozó szülei kénytelenek voltak már ilyen korán beadni az óvodába, és várta évzárókor jutalomfizetését, amit aztán egyedül ő nem kapott meg. Ez az igazságtalanság olyannyira elkeserítette, hogy nem csak az óvodát, de a pedagógusi pályát is elhagyta. Az Expressz újság hirdetései között talált rá egy osztrák biztosításközvetítő cégre, ahol vállalkozóként kezdett el dolgozni, és egy teljesen új világ nyílt meg előtte. 10 éven keresztül folyamatosan tanult, fejlődött, majd létrehozta akkori társaival a Brokernet csoportot, amely Európa egyik legdinamikusabban fejlődő brókercégévé vált. 13 év után eladta részesedését, és megalapította saját vállalkozását, a Consequit Kft.-t, ahol a névben szereplő „eq” már tudatosan az érzelmi intelligencia fontosságára utalt.

5 év után Erika úgy érezte, hogy egyre nagyobb teret hódít az online kommunikáció, ám ha meg akarja őrizni emberközpontú szemléletét, neki más utakat kell keresnie. Így, visszatérve pedagógusi gyökereihez, megalapította a Kósa Erika Akadémiát, amely az üzleti képzéseken túl fiatal tehetségek oktatásával és fejlesztésével foglalkozik. Fontosnak tartja, hogy az akadémiája a társadalom fejlődését szolgáló ügyeket is támogassa, ilyen például az október 13-án indult Az EQ SEXY kampány.

NE HASZNÁLJUK A KUDARC SZÓT!

Erika szerint a „kudarc”, sőt akár a „siker” szó is mára szinte elvesztette jelentését, helyette bátran használhatnánk a gazdag magyar szókincs által biztosított szinonimákat. A siker egyszerre ünnep, öröm, eredmény, teljesítmény, míg a kudarcra tekinthetünk megoldandó feladatként, nehézségként, akadályként. A lényeg azonban mindkét esetben az, hogy hogyan éljük meg ezeket az érzelmeket. Mindenben a fejlődést kell látni és keresni. Vallja: ahogy ősszel lehullanak a levelek, hogy aztán tavasszal újra minden virágba boruljon, nekünk is meg kell élni a sikertelenséget, amiből aztán új lehetőségek fakadhatnak. Az apró eredmények, sikerek minden pillanatban ott vannak körülöttünk, csak észre kell vennünk és értékelnünk kell őket. Erika számára ez az egyik legfontosabb küldetés, hogy mindezt átadja az embereknek, és megtanítsa őket az érzelmeiket megérteni, megélni és használni.

„NEM ÉRZEK FÁRADTSÁGOT, HA FŐZNÖM KELL!”

A család, a konyha, a főzés és az evés központi szerepet játszik Erika életében. Ha a gyerekek este 8-kor lángost szeretnének enni, akkor bizony fél 10-kor az egész család lángost eszik a teraszon, teával. Imádja a régi szakácskönyveket és azok nyelvezetét, de nagy rajongója a modern konyhatechnológiáknak is. A NEFF háztartási gépeiből több is van neki otthon, a legnagyobb kedvence pedig a kerámia főzőlap, amit szinte gyerekjáték irányítani és tisztítani.

Bár kedvenc fogásai a tésztás ételek, Giannival egy fácánpástétomot készítettek el, ami már 53 éve minden karácsonykor hagyományosan az ünnepi menü része.

HOZZÁVALÓK

 

  • 2 darab fácán húslevesnek megfőzve
  • 5 db főtt tojás
  • 10 dkg ír vaj
  • 1 teáskanál dijoni mustár
  • 1 citrom leve ízlés szerint
  • só, bors ízlés szerint

ELKÉSZÍTÉS

A húslevesbe főzött fácán húsát leszedjük, majd hagyjuk 1 éjszakát hűlni hagyni. A húst húsdarálóval ledaráljuk, a tojásokat bele reszeljük, majd vajjal, mustárral és citromlével összekeverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Pirítóssal tálaljuk.

Vissza